Víziónk

Örökre ringatlak, mint egy ősi tó,
míg köröttünk vibráló neonfény,
ezer panelablakszem kinyílik,
spirállá tömörül sok, sok lény.

Így vagyunk elrontott teremtés,
a mátrixesőben kész Hirosima,
ahogy jó DNS és vírus egyszerre,
emberi univezumra szinonima.

Oszló gombafelhő és Bábel tornya
osztja ketté az éjjeli világteret,
felhőkarcoló tetejéről bámulunk,
ez az idő-montázs, lelkünk körül keret.

(És ringatlak, viszlek magammal
barlangrajzon át, vagy robotszerven,
lebegjek én a te méhedben,
vagy anyád vagyok, te karma-gyermek.)

2016. 03. 16.